2025.12.06.

Dombi hozta újra össze Galla Miklóst és Laár Andrást

Dombóvári István újra közös színpadra állította az abszurd humor két pápáját, a L’art pour L’art Társulat két egykori oszlopos tagját, Laár Andrást és Galla Miklóst.

A két humorista az elmúlt hónapokban a nehéz anyagi helyzete miatt került be a hírekbe: először Laár kért segítséget a közösségi médiában, majd Galla Miklós is követte a példáját. Aztán:

„Jött ez a Dombóvári István humorista, Dombi, aki azt mondta, hogy mi ketten csináljunk egy közös műsort, merthogy úgyis mind a ketten ilyen szegények vagyunk”

– mesélte Laár a Fókusznak a jászakarajenői előadás előtt.

A helyszínválasztás sem a véletlennek köszönhető, miután Dombi a helyi művelődési ház vezetője, így ingyen tudta biztosítani a helyszínt a két humoristának, hogy a teljes jegybevételt megkaphassák.

„Megcsinálták. Nagy kihagyás után, nagy lélekjelenléttel, megcsinálták. A közönség imádta őket”

– mondta Dombóvári István, aki azt is hozzátette, hogy egy hónap telt el az előadás meghirdetése és a fellépés között, ami idő alatt azért néhány ősz hajszállal gazdagabb lett. A műsort rögzítették is, és még idén elérhetővé teszik.

 

Aki pedig Dombit nézné, méghozzá élőben, annak itt egy ajánlatunk:

Deszeretlek - Dombóvári István önálló estje, műsorvezető: Bellus István
2025.12.28. - 19:00
Budapest - Átrium
Jegyvásárlás

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy a legfrissebb híreinkről, előadásainkról azonnal értesülj!

Feliratkozom

Ne maradj le!

Nézd meg legújabb előadás videóinkat, válogass kedvedre a DumaTV tartalmai között!

Irány a DumaTV