Said Dániel: Kocka/bölcsész

Said Dániel: Kocka/bölcsész

A KOCKA/BÖLCSÉSZ ideális választás informatikával, IT-vel foglalkozó cégek számára, és minden olyan munkahelyre, ahol felülreprezentáltak a rendszergazdák, de a műsor azok számára is élvezhető, akik büszkén vállon veregetik magukat akkor is, ha sikerült összekötni a nyomtatót a számítógéppel.

Az előadás interaktív, akár iparágra is szabható, illetve vicces prezentációkkal bővíthető. Angolul is megrendelhető (megérte az az angolszak!).
Ajánlott olyan cégeknek is, amelyek készülnek szembenézni a mesterséges intelligencia térhódításával.

Said Dániel a ’90-es évek elején Commodore 64-ről tanult meg olvasni, és azóta el sem lehet ráncigálni a világító képernyőktől. Általános iskolás korában, amíg a többiek fociztak, ő HOBBIBÓL leformázta az otthoni PC-t és feltelepítette rá a Windows 3.1-et. Újra és újra. Tinikora óta számítógépes szövegeket fordít, szóval csípőből tudja, hogy a „file” az magyarul bizony „fájl”.
(Fájdalmas belegondolni, hogy a fenti bekezdés tartalma teljes mértékben igaz.)

A bölcsész világban is otthonosan mozog: miután gyerekkori kockulása a számítástechnikai szakközépiskola elvégzésében kicsúcsosodott, az egyetemet már fontosabb szempontok alapján választotta ki: „mindegy, hogy mi, csak jussak be, és legyenek körülöttem lányok”. Ez vezette a bölcsészkar legkönnyebb szakára, anglisztikára, ahol 5 év alatt el is végezte a 3 éves képzést.
(A körülötte lévő lányok többségéről pedig elmondható: körülötte voltak.)

Bár kockának nem elég okos, bölcsésznek meg nem elég bölcs, büszkén vállalja a KOCKA/BÖLCSÉSZ címet.
A humoristának a multik világa sem ismeretlen, bármilyen cégnek szívesen elmondja róla a véleményét, akárhol is helyezkednek el a kocka–bölcsész kontinuumon.

Időtartama maximum 30-40 perc.

További információért kérjük, írjon a [email protected] e-mail címünkre!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy a legfrissebb híreinkről, előadásainkról azonnal értesülj!

Feliratkozom

Ne maradj le!

Nézd meg legújabb előadás videóinkat, válogass kedvedre a DumaTV tartalmai között!

Irány a DumaTV